szerda, november 13, 2019
Text Size
Békéltető Cikkek Fogyasztóvédelmi vita a vállalkozással? Internetes benyújtható a kérelem a békéltető testületekhez

A békéltető testületeket azért hozták létre, hogy ingyenes lehetőséget biztosítsanak a fogyasztóknak jogvitáik gyors megoldására. A rovatban megtalálják a testületek elérhetőségeit és a rájuk vonatkozó fontosabb tudnivalókat, friss információkat.

Ha a kereskedő nem foglalkozott a fogyasztó panaszával egyáltalán vagy pedig azt elutasította, akkor a fővárosi és a megyei kereskedelmi és iparkamarák mellett működő békéltető testületekhez kell fordulni az ingyenes, gyors vitarendezés érdekében. Már évek óta annak, hogy ezt az interneten is meg lehet tenni, megfelelően a digitális kor diktálta követelményeknek.


 

Fontos, hogy az internetes benyújtás lehetősége nem kizárólag a kérelemre, hanem annak a mellékleteire is vonatkozik. Ezeknek nagy jelentősége van az ügy szempontjából, hiszen mint minden jogi eljárásban, úgy itt is a kérelmező fél (aki jelen esetben a fogyasztó) sikere azon múlik, mit tud alátámasztani bizonyítékkal is az állításaiból.

 

Tudni kell, a békéltető testületi eljárás előfeltétele az, hogy a fogyasztó megkísérelje közvetlenül is a vita rendezését először a kereskedővel, és hogy ez valóban megtörtént, igazolni kell írásos bizonyítékkal is a békéltető testület előtt a kérelem benyújtásához csatolt melléklettel.

 

Ezt a legegyszerűbben úgy lehet megtenni, ha egy e-mailben vagy postai, ajánlott szelvénnyel feladott levél útján először közvetlenül a vállalkozással közöljük a panaszunkat, majd az előbb említett dokumentumok másolatát benyújtjuk a békéltető testületnek. A postai levél esetében fontos, hogy magát a levél tartalmát is be tudjuk mutatni, tehát erről készítsünk egy másolatot. De ugyanúgy megfelelő például egy a Vásárlók Könyvébe tett bejegyzés, illetve a fogyasztói kifogásról felvett jegyzőkönyv másolata is annak alátámasztására, miszerint valóban sor került az egyeztetés megkísérlésére.

 

Lényeges az ügy kapcsán rendelkezésre álló minden dokumentumot csatolni, hiszen a békéltető testület eljáró tanácsa ezeket is meg fogja vizsgálni, és azt szintén, hogy állításainkból, a panaszügy leírásából mit tudunk bizonyítani. Fontos, hogy ne szortírozzunk: minden papírt adjunk be! Mik is lehetnek ezek? Például a fogyasztó és a vállalkozás között megkötött írásos szerződés másolata, bármilyen átadott pénzösszeg megfizetését igazoló bizonylat (nyugta vagy számla), a kereskedővel folytatott levelezés, az utóbbi által megküldött fizetési felszólítások, számlák, egyenlegközlők. Egy hibás termék esetében például fontos a kapott jótállási jegy, a használati és kezelési útmutató, a kifogásról felvett jegyzőkönyv másolata, bármilyen, az adott termékhez kapott írásbeli tájékoztató.

 

Ne mulasszunk el – adott esetben – akár fénykép- vagy videófelvételt is benyújtani, hiszen ezek is sok mindent alátámaszthatnak. Így például egy rosszul sikerült utazás során azt, hogy a szállodai szoba piszkos volt, vagy az ígéretek ellenére nem aranyhomokos tengerpartra, hanem sziklás partra nézett. De ugyanúgy az okostelefonok korában akár könnyen bizonyíthatják, hogy valóban, az érintett, interneten megrendelt termék már sérülten érkezett meg. Látható tehát, hogy már itt is tudatosan kell eljárni és sok mindenre kell gondolni a békéltető testületi eljárás megindításakor! A kérelem benyújtása pedig teljesen ingyenes, nincsen semmilyen eljárási díj vagy illeték, a fogyasztóknak nem kell fizetniük semmit sem az eljárásért.

 

Készült az Innovációs és Technológiai Minisztérium támogatásával.